100% elektromos árammal működő komp fog közlekedni a norvég vizeken

A világ - és csak a szokásos témánknál maradva, a hajózásban érintett országok és vállallatok tehetős része a barlangrajzok korába vágyik vissza, addig Norvégia bejelentette, hogy jövő év (2018) áprilisától az egyik leghíresebb fjordjánál, egy teljességgel elektromos árammal hajtott szuperkomp fog közlekedni.

A Future of the Fjords (A fjordok jövője) nevű komp a világ első, teljesen elektromos árammal működő vízi járműve lesz, amely belső égésű motor híján, technikai felépítésben köröket ver a most forgalomba álló hibrid hajókra. Az üzemeltető társaság közleménye szerint, a 42 méter hosszú katamarán 400 fő szállítására lesz képes, 16 csomóval (30 kilométer/óra) lesz képes haladni, és két 300 kilowatt teljesítményű elektromos motor hajtja majd.

A kompot egy norvég hajóépítő vállalat készíti, útvonala pedig nem más, mint az UNESCO világörökségi listáján szereplő Naeroyfjord, valamint a szomszédos Aurlandsfjord.

A norvég hajótuladonosok feltett szándéka, hogy 2050-re felére, 2100-ra nullára csökkentik a norvég tengeri flotta szén-dioxid-kibocsátását. Ezt a járművet elnézve biztosan kijelenthetjük, hogy jó úton haladnak.

2017. július 25.

Keresés és Foglalás

2023 szep 29, p
2023 szep 30, szo
Segítségre van szüksége?