2024 nyarától új intézkedéseket vezetnek be a Brock-művelet fuvarozókra vonatkozó előírásainak való megfelelés biztosítása érdekében.
Miért vezetik be ezt a rendszert?
Egy új engedélyezési rendszert vezetnek be annak megelőzésére, hogy a fuvarozók tolakodjanak vagy kerülőutakat keressenek a Brock-művelet által megszabott sorokban a doveri kikötő felé haladás közben.
Míg az áruszállító sofőrök döntő többsége betartja a Brock-műveletben megszabott szabályokat, néhány fuvarozó megpróbálja elkerülni a sorban állást, amivel a megyében másutt okoznak késéseket.
A megfelelőségi intézkedések szigorításával, amellyel az áruszállító sofőrök rávehetők a közlekedésszervezési szabályok betartására és arra, hogy ne kerüljék el Brockot, csökkenteni lehet a torlódást és le lehet egyszerűsíteni az utat a doveri kikötő felé.
Ez az A20-as úton lévő Roundhill-alagutak hirtelen lezárását is kevésbé teszi szükségessé, és a helyi utak forgalmát is csökkenti a forgalmas időszakokban.
Mikor lép hatályba az intézkedés?
Az engedélyezési rendszer 2024. július 10-én lép hatályba, amikor a Brock-műveletet (Operation Brock) bevezetik az M20-as autópályán, a nyári szabadságolási időszakkal járó csúcsforgalomra felkészülve. A rendszer azonnal használatba lép, amint a Dover TAP (Traffic Assessment Project) programot elindítják, és a Brock-műveletet aktívan alkalmazzák a teherforgalom szabályozására a doveri kikötő felé. A tehergépkocsikat csak akkor engedik ki Brockból, amikor elég hely van a TAP-ben.
Hogyan fog működni az engedélyezési rendszer?
Az áruszállító sofőröknek követniük KELL a megfelelő útvonalat az M20-ason, és be kell szerezniük egy engedélyt a Brock-művelet elején. Amennyiben nem teszik ezt, NEM léphetnek be a doveri kikötőbe.
- Az engedélyek csak a doveri kikötőbe tartó áruszállító sofőrökre lesznek érvényesek, és a Brock-művelet (Operation Brock) sor elején adják ki.
- Az engedélyeket az A20/B2011 Courtwood csomópontnál ellenőrzik a Dover TAP-ben. Ha a sofőr érvényes engedéllyel rendelkezik, újra beállhat a TAP sorba az A20-as úton, és folytathatja útját a kikötő felé.
- Ha NINCS érvényes engedélye, visszafordítják, és be kell állnia a brocki sorba.
NE FELEDD: ha nincs engedélyed, nem léphetsz be a doveri kikötőbe.
Mi történik, ha a fuvarozók megpróbálják megkerülni a rendszert?
A kenti rendőrség és a Driver and Vehicle Standards Agency tehergépjármű-ellenőrző hivatal 300 fontos helyszíni bírságot szabhat ki azokra a megállított tehergépkocsi-vezetőkre, akik megpróbálják megkerülni a közlekedésszervezési rendszert. Tisztviselők állnak a kenti úthálózat mentén, akik a jogszabály betartatásáért felelősek, és visszafordítják a kikötőbe tartó áruforgalmat a brocki sor végére az M20-as úton.
Milyen intézkedések lesznek érvényben a helyi áruszállítókra és áruterítőkre?
A helyi nehéz tehergépjárműveket és áruterítő gépkocsikat NEM fogják megállítani az A20-as úton, hanem a személygépkocsikkal és a helyi forgalommal együtt folytathatják útjukat Dover felé.
- Azoknak a kenti áruszállítóknak, akik jogosultak helyi áruszállítói engedélyre (Local Haulier Permit) hamarosan kiküldik az engedélyt, még a forgalmas nyári időszak előtt.
- Nem szükséges helyi áruszállítói engedélyt (Local Haulier Permit) igényelni, mert ha a jogosult területhez tartozol, a KMRF már rendelkezik az adataiddal.
További részletekért látogasson el a Fuvarozói Engedélyezési Rendszer GYIK oldalára.
United Kingdom
Republic of Ireland
Polska
România
Republica Moldova
Российская Федерация
Украина
Республика Беларусь
Литва
Латвия
Эстония
Deutschland
Schweiz
Österreich
Lichtenstein
Belgien
Luxemburg
Magyarország
Česká republika
Slovenská republika.
España
Italia
Bulgaria