A HGV Levy angliai útadó több mint 40 millió fontot termel

A HGV Levy angliai útadó több mint 40 millió fontot termel

A brit Közlekedésügyi Minisztérium (BKM) jelentése szerint, mióta 2014 áprilisában bevezették a HGV levy-t (útadó külföldi sofőrök számára), körülbelül 44 millió fontnyi bevételt hozott. Ez jó hír az angol kormánynak, de mit jelent ez a külföldi fuvarozóknak?

Azért vezették be, mert az előző koalíciós kormány ráeszmélt arra, hogy az Egyesült Királyság a jövőben is a nemzetközi kereskedelem egyik központja marad, így biztosítani akarták, hogy a 12 tonnánál nagyobb össztömegű járművek is hozzájáruljanak a brit utak karbantartásához. Annak az esélye, hogy a forgalom csökkenni fog a jövőben igen csekély és annak fényében, hogy Anglia nem tagja a közös valutát használó Európai Monetáris Uniónak, a koalíciós kormány még 2012-ben helyesen következtetett abban a kérdésben, hogy Nagy-Britannia gazdasága gyorsabban fog nőni, mint az eurót használó EU tagországoké. 2014-ben lényegesen nőtt, azonban 2015-ben csökkent. Mivel áprilisban az alacsony infláció negatívvá vált -0.1%-val, a brit kamatlábakat 0.5%-on tartotta a Bank of England annak reményében, hogy felgyorsíthatja a költekezést. Ennek következménye az, hogy előzetes becslésekkel ellentétben a Bank nem emelt árakat 2015-ben és a növekedés végső soron bekövetkezett - ez pedig természetesen ahhoz, hogy a külföldről érkező teherforgalom nőtt, mivel a brit vásárlók ismét költekeznek.

A HVG levy bevezetése óta (2014 április 1.), sok milliót hozott a konyhára, jelentette be Robert Goodwill közlekedésügyi miniszter 2015 márciusában.

Közérdekű adatok azt mutatják, hogy bevezetése óta körülbelül 1.8 millió HGV Levy-t vásároltak, több mint 90 országból (köztük több mint 50 EU-n kívüli országot), mely azt bizonyítja, hogy a kormány jó döntést hozott annak bevezetésével. Kezdetben voltak brit cégek, melyek ellenezték a döntést, mert aggódtak, hogy a döntés negatívna fogja befolyásolni az angol importot. A brit fuvarozóipar azonban támogatta a kezdeményezést.

Miért támogatták a brit fuvarozók a Levy bevezetését?

Az Angliában regisztrált, Franciaországban, Németországba, vagy Spanyolországba tartó járműveknek, útjuk során fizetniük kell út és használati díjakat (bárki, aki vezetett már Európában gyorsan elkedvetlenedik, ha felidézi mennyi költséggel is járt legutóbbi útja). A brit cégek úgy gondoltál, hogy a külföldi teherautók sem képeznek kivételt ezek alól a költségek alól. A kormány biztosított mindenkit, hogy a beszedett díjakat visszaforgatják az utak karbantartásába. Jack Semple, az RHA stratégiai igazgatója a következőket mondta:

"A levy egy sikertörténet. Az RHA rendkívül produktív megbeszéléseket folytatott a Közlekedési Minisztériummal, mialatt rendszer kidolgozás alatt volt. Egy évvel az indulás után már látható, hogy a Levy pontosan azzá vált aminek mi szántuk. A legtöbbet Lengyelország vásárolta, mely több mint 26%, Románia közel 12% és végül Spanyolroszág több mint 8%.

Amennyiben a Levy-t nem vásárolták meg, úgy a sofőr köteles £300 útdíjat fizetni. A rendszer indulása óta, a hatóságok több mint 2,000 büntetést róttak ki és több mint £700,000-t szedtek be.

További információk a HGV levy-ről: HGV Levy - Útadó

05/04/2016

Keresés és Foglalás

2018 Május 22, k
2018 Május 23, sze
Segítségre van szüksége?