A Stena Line bővíti a Rostock-Trelleborg útvonal teherkínálatát

2016 április 4-től, a Stena Line a Rostock-Trelleborg útvonal bővített menetrendjét kínálta fel. Ez a csendesebb időszakban napi öt, a forgalmasabb időszakban napi hat járatott jelentett mindkét irányban.

Ez effektíve megduplázza a kapacitást ezen az útvonalon. Miért is történt most ez? A teherforgalom folyamatosan emelkedik a Skandináv területeken. A Stena időben felismerte ezt, majd hatékonyan reagált is a jelenségre, egy másik operátorral, a TT-Line-al közös együttműködésre lépve.

Mint ahogy azt említettük, a kereslet egyre nagyobb a svéd, dán és norvég útvonalakon - a verseny egyre nagyobb, más komp operátorok és az Öresund üzemeltetők részéről is. A verseny valójában a naponta induló járatok számán dőlhet el.

TT-Line

A Stena Line sikeresen megállapodott egy másik operátorral - közösen megosztják a keresletet, a kapacitást és természetesen a TT-Line hajóit, így erősítve egymást, kiszolgálva ügyfeleiket a Rostock-Trelleborg útvonalon.

Ennek a változásnak hála, hogy a fuvarozók jobb és széles körűbb logisztikai támogatásban részesülhetnek, kiválaszthatják a nekik legmegfelelőbb útvonalat, csökkentve a kikötőben eltöltött időt.

Kompfoglalás: Rostock-Trelleborg

2016. június 7.

Keresés és Foglalás

2023 dec 6, sze
2023 dec 7, cs
Segítségre van szüksége?